Fogászati implantátumnak nevezzük az állcsontba fogpótlás viselése céljából beültetendő, bioanyagból készült „műgyökeret”. Az implantáció célja a komplex protetikai rehabilitáció, azaz a páciens számára használható és esztétikus fogpótlás készítése. Napjainkban a fogászati implantátumok túlnyomó többsége színtiszta, ötvözetlen titánból készül, hidegmegmunkálással. A bioanyagokat – így a titánt is – teljes mértékben elfogadja az emberi szervezet. A felhasznált alapanyagok megfelelnek a legszigorúbb szabványoknak és előírásoknak. A használatban lévő implantációs rendszerek rendelkeznek a nemzetközi minőségbiztosítási szabványokkal is.
Az implantátumok a gyártást követően különféle „kezeléseken” esnek még át (felületkezelés, passziválás, plazmafújás, sterilizálás), majd steril csomagban kerülnek az orvoshoz.
Megfelelő műtéti technika, rendszeres kontroll és ápolás, illetve a páciens tudatos, az implantátumot és a fogpótlást karbantartó viselkedése mellett a fogászati implantátumok élethosszig ellátják funkciójukat.
Sorközi foghiány: ide soroljuk azokat az eseteket, amikor egy egyébként ép fogívben egy vagy két fog hiányzik. Ilyenkor a szomszédos fogak lecsiszolása nélkül, csak implantátum(ok)on rögzítve készülhet el a fogpótlás. A sorközi foghiányok előfordulhatnak akár mind a négy kvadránsban is (azaz jobb oldalon felül és alul, illetve bal oldalon alul vagy felül); azonban a foghiány típusa akkor is ide sorolható.
Sorvégi hiány: ezek azok az esetek, amikor a fogak pótlására az implantációs fogpótlás nélkülözése esetén csak kivehető fogpótlás készíthető. Különösen hátrányos ez abban az esetben, ha a sorvégi foghiány csak az egyik oldalon áll fenn, ugyanis a kivehető fogpótlást – annak ellenére, hogy a foghiány-mentes oldalon fogakat nem pótol – át kell „vinni” mindkét oldalra, tekintve, hogy a fogsor megtámasztása másképpen nem biztosítható. Vannak olyan kivehető fogpótlások, amelyekkel a másik oldalra történő „átvitel” kiküszöbölhető, azonban ezeknek a költsége nem alacsonyabb, mint az implantációs fogpótlásoké. Ezért a rögzített fogpótlás lehetőségét nyújtó implantációs fogpótlás mindenképpen előnyt élvez.
Teljes fogatlanság: a meglevő csontkínálattól függően ültethetünk be implantátumokat. Ha lehetőség van rá, lehetséges a teljes fogazat rögzített fogpótlással történő pótlása, de alkalmazhatóak egyéb megoldások is, mint például a két implantátumon rögzített teljes kivehető fogsor, amelynek viselése nyilvánvalóan sokkal elviselhetőbb, kedvezőbb mint egy rögzítés nélküli teljes kivehető protézisé. Lehetséges a kivehető és a fix fogpótlás kombinációja is. A megoldási módokat individuálisan, személyre szabottan kell megtervezni és kivitelezni.
Az implantáció elektív (előre tervezett) műtét. Ez azt jelenti, hogy tervezetten, a megfelelő és szükséges előkészületek után, a megbeszélt időpontban végezhető, és semmiféle sürgető körülmény nem indokolja a mielőbbi elvégzését. A tervezésre és egyéb előkészületekre, kivizsgálásokra azért van szükség, mert ezzel biztosítható a beültetés sikerességi rátájának nagymértékű növelése.
Az implantációs műtétet megelőző vizsgálatok során egyeztetjük a pácienssel a műtéttel kapcsolatos tudnivalókat, és eldöntjük, hogy az adott foghiány pótlására hány darab, milyen típusú és hosszúságú implantátum beültetésére van szükség. Ha a páciens általános állapota azt szükségessé teszi, további vizsgálatokat határozunk el. Válaszolunk a felmerülő kérdésekre, tisztázzuk, hogy a gyógyulási időszakban, azaz az implantációs műtét és a fogpótlás elkészítése közötti időintervallumban kíván-e ideiglenes fogpótlást viselni a páciens. A műtéti terv birtokában pontos költségkalkulációt készítünk, és kitűzzük az implantáció időpontját.
A műtétnek megfelelő körülmények között kell történnie, hogy a sterilitás és az aszepszis biztosítható legyen. A műtét előtt a szájüreget fertőtlenítjük, illetve megkérjük a pácienst, hogy mosson fogat. Előzetes antibiotikum-szedésre általában nincs szükség, de előfordul, hogy javasoljuk. Az implantációs műtét után minden esetben antibiotikumot adunk. Az implantációt általában helyi érzéstelenítésben végezzük. A megfelelő érzéstelenítőszer beadása után az érzéketlenség, a „zsibbadás” gyorsan beáll. A műtét ezen körülmények között fájdalommentesen végezhető. Altatásban, intubációs narkózisban akkor végezzük az implantációt, ha az implantátumok behelyezéséhez a szájüregen kívülről, általában a csípőcsontból vett csontdarab beültetésére van szükség, mert a megfelelő csontkínálat csak így biztosítható. Az ilyen beavatkozásokat kórházi műtőben végezzük.
Az implantációs műtét kivitelezésének pontos részleteit talán felesleges lenne leírni. Néhány szóban összefoglalva, lépésről-lépésre így összegezhetjük:
- Lágyrészek feltárása a csont eléréséhez
- Vezetőcsatorna megfúrása – azaz egy vékony fúróval a csontba fúrunk, meghatározva ezzel az implantátum helyét, irányát és hosszát
- Csontfészek kialakítása – azaz az implantátum vastagságának megfelelő csontfészek „kimarása” a csontból – Menetvágás a csontba -azaz az implantátum testén található menetes rész befogadására szolgáló forma kialakítása a csontüreg belfelszínén – már itt fontos megemlíteni, hogy az implantátumot nem ez a menetes rész tartja benn a későbbiekben, hanem az implantátum, és a csont között létrejövő igen szoros és erős összeköttetés. Ezt a munkafázist nem minden implantátumfajtánál, és nem nem minden csonttípusnál alkalmazzuk.
- Az implantátum behelyezése
- A lágyrészek zárása
A műtéti technika kétféle lehet: egy- és kétszakaszos. Talán elegendő, ha annyit említünk, hogy egyszakaszos a műtéti technika, ha az implantátumok a nyálkahártyát átfúrva, abból mintegy kiállva helyezkednek el. Kétszakaszos, ha az implantátumok teljes terjedelmükben az íny védelmében, az alá bevarrva gyógyulnak, és alakítják ki szoros kapcsolatukat a csonttal. Ha a pótolni kívánt fog szempontjából közelítjük meg a kérdést, akkor alapvetően háromféle lehet az implantáció módszere:
- Azonnali implantáció (immediate implantation): a fog eltávolításával egy időben alkalmazott beültetés
- Késleltetett implantáció (delayed implantation): a fog eltávolítása után 4-8 héttel
- Késői implantáció (late implantation): a fog elvesztése vagy eltávolítása után 3 hónappal, vagy később végzett implantáció
A megfelelő módszer kiválasztása az implantációt végző orvos feladata. A páciens az első konzultáció során megismerheti az alkalmazható módszerek előnyeit és hátrányait, és minden kérdést tisztázhat orvosával. A végső döntést azonban, hogy melyik módszer alkalmas egy adott esetben, csak az összes körülmény figyelembevételével, individuálisan kell meghozni. A megfelelő ismeretek birtokában az orvos van, ezért az alkalmazandó módszer kiválasztása az ő feladata, mint ahogy őt terheli a felelősség az implantáció sikerességéért is. (Erről később részletesen szót ejtünk.)
Az implantáció után egy héttel eltávolítjuk a varratokat. A gyógyulási szakasz általában három hónapot vesz igénybe, ettől azonban eltérő is lehet. Ezen szakasz ideje alatt az implantátum felszínén található apró résekbe, mikropórusokba belenőnek a csontsejtek. Ezt a folyamatot osszeointegrációnak nevezzük. A folyamat befejeződése után válnak alkalmassá a beültetett implantátumok a teherviselésre. Könnyen belátható, hogy abban az esetben, ha például csontpótlás történt, vagy a páciens csontszerkezete nem a legmegfelelőbb, akkor hosszabb gyógyulási időre van szükség ahhoz, hogy az implantátumok hosszú élettartamát a korai terheléssel ne veszélyeztessük.
A gyógyulási idő letelte után az implantátumokat „felszabadítjuk”, azaz az integrálódott implantátumba rögzítjük a fogpótlást majdan viselő műcsonkot. Ezen fog majd rögzülni a fogpótlás. A második beavatkozás már nem minősíthető műtétnek, mert egy viszonylag egyszerű és gyors beavatkozásról van szó.
Az orvos és páciens kapcsolata nem érhet végez az implantáció elvégzése után, mert az implantátum hosszú „élettartama” érdekében szükség van annak folyamatos kontrolljára. A kontrollvizsgálatok rendjére a következő sémát alkalmazhatjuk:
- A műtét után egy héttel eltávolítjuk a varratokat, ellenőrizzük a sebvonalat, illetve az implantátumokat
- A második kontrollvizsgálatra a fogpótlás elkészítése előtt, tehát az implantáció után három hónappal kerül sor
- A harmadik kontrollvizsgálatot a fogpótlás használatba vétele után 2 héttel végezzük el.
- Ezt követően – személyre szabottan – félévente vagy évente végezzük el a ellenőrzést.
Ettől függetlenül természetesen a kezelőorvosnál kell a betegnek jelentkeznie, ha bármi panasza van az implantációval, vagy az arra készült fogpótlással kapcsolatosan. Az implantációs beavatkozást részletekbe menően dokumentálni kell, és ez a későbbiekben megkönnyíti a páciens nyomonkövetését. A későbbi kontrollvizsgálatokat ugyanígy adminisztráljuk. A rendszeres kontrollvizsgálat biztosíthatja az implantátumok hosszú távú sikerességét.
Az implantációs fogpótlás tisztítása speciális ismereteket kíván. Ezzel kapcsolatban betegünket részletesen felvilágosítjuk, és az alkalmazandó eljárásokat megtanítjuk. A megfelelő szájhigiéné fenntartása alapvető az implantátumok hosszú távú sikeréhez. Az implantátumok beépülését követően a kritikus pont a nyálkahártya (íny) és az implantátum (nyaki részének) találkozási pontja. Itt jöhet létre kedvezőtlen esetben olyan gyulladás, ami akár az implantátum elveszítéséhez is vezethet. Ennek megakadályozása érdekében végezzük az implantációt követően fél évenként a professzionális szájhigiénés kezelést, a rendszeres kontrollvizsgálattal összekapcsolva. De igen fontos, hogy a mindennapi, otthoni szájápolás alapos legyen, mert a páciens tehet a legtöbbet a megfelelő szájhigiéné fenntartásáért, és ezáltal az implantátumok hosszú távú sikerességéért.
Az implantáció akkor nevezhető sikeresnek, ha nincs fájdalom, idegentest-érzés, nincs implantátum körüli gyulladás, az implantátum nem mozog, továbbá a röntgenfelvételen nem látható az implantátum körül csontfelritkulás. A sikeres implantáció kifejezés tehát nagy hangsúllyal a hosszú távú sikerességre vonatkozik. Ebből viszont következik, hogy a sikerességért egyrészt az implantációt végző orvos, másrészt az implantátumot viselő páciens tehet sokat (ezzel kapcsolatban többet az implantátumok ápolása című fejezetben olvashatunk.)
Az implantációval foglalkozó szakirodalom, valamint saját méréseink is azt mutatják, hogy az implantátumok sikeressége 90 % feletti. A sikertelenség napjainkra minimálisra csökkent rátája tovább csökkenthető azáltal, hogy a sikertelenül beültetett implantátumok helyére – a szakmai szempontok figyelembevételével és annak függvényében – újabb implantáció végzünk. Mindezek alapján elmondható, hogy a sikertelen implantáció igen ritka.
Dr. Czina Viktor, a fog és szájbetegségek szakorvosa, konzerváló-protetika szakorvos. Dento-Alveoláris sebész szakorvos, implantológus, a Magyar Implantológiai Társaság tagja. Debreceni orvostudományi egyetem (DEOEC) fogorvostudományi karának tutora. Az intézet tulajdonosa és szakmai vezetője. Szakterülete a szájsebészet és az implantológiai beavatkozások, fogpótlások. 2000 óta végez fogbeültetést nagy sikerrel; több ezer sikeres implantáció.
